Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Az első találkozás Cullenékkel

2009.05.24

Emlékszem. Három teljes napig vergődtem a szobámban. A könnyek fájdalma még napokig égette a testem. És már sohasem leszek olyan, mint amilyen akkor voltam. Képes volt rá, hogy egy gyermeket arrébb rúgjon, s tovább sétáljon. Milyen szörnyeteg ő? Milyen rettenetes ember lenne belőle? És milyen piszok mázli, hogy nem ember. Pedig olyan közel álltunk egymáshoz. Oly nagyon szerettem őt, mintha az apám lenne, s ő hagyta, hogy érzéseimen úrrá legyen a vad gyűlölet. Éveken át utáltam minden embert, aki velem szembe jött. Nem volt senki sem több a puszta prédánál. Napközben vadásztam, és éjjel a holdat figyeltem, rettegve attól, mi lesz, ha megint eljő a holdtölte. Vajon megint magamon kívül leszek, vagy végre sikerül tiszta fejjel gondolkoznom. Vajon sikerül valaha legyőznöm a holdat?
Feltápászkodtam. Nem maradhatok itt sokáig. Vadásznak rám, épp ezért egy pillanatig sem maradhatok egyedül. Túl sokáig voltam itt. Most már mennem kell.
Reggel van, fél hat. Bella már biztosan ébren van. Ő a legrendesebb lány, akivel eddig találkoztam. Ő nem fél tőlem. Bemegyek a házba és szemügyre veszem a helységeket, hátha rábukkanok valahol Bellára. A reggeliző asztalnál ült és a müzlijét majszolta. Charlie már elment. Ezt főképp abból állapítottam meg, hogy a rendőrautó eltűnt.
- De jó, hogy itt vagy Halee.- ugrott fel Bella, egyenesen a nyakamba. Meghökkentett a dolog, de nem zavartattam magam. Átöleltem, és próbáltam arra gondolni, milyen jó, hogy nekem is van egy ilyen barátom.
- Charlie már elment ugye?- kérdeztem még mindig a fruskát ölelve.
- Aha.- vigyorgott és eleresztett. Én leültem vele szemben és figyeltem ahogy eszik.- Ma bemutatlak téged a barátaimnak.- mondta Bella.
- Bella. Ezzel azt hiszem vigyáznunk kéne. Tudod, én még nem tudom annyira uralni az önkontrollom.- mondtam és egy félős pillantást vetettem Bellára. Előbb sírnék, minthogy valami gondot okozzak Bellának.
- Ma mi volt a teríték?- kérdezte Bella érdeklődve. Mintha meg sem hallotta volna amit mondok.
- Öhm... egy farkasember.- mondtam. Bella felvonta a szemöldökét, majd a tekintete kérdőből ijedtbe vált.
- Mond, hogy nem a szanatóriumból.- mondta könyörgőn.
- Miért?- néztem rá, miközben beleharaptam egy piros almába.
- Azok a barátaim Halee. Tudod legalább, ki volt az?- kérdezte Dühösen.
- Persze. Jacob Black, de ne haragudj Bella, nem tudtam, hogy a barátaid.- mondtam bűnbánóan, de amint láttam ez neki nem volt elég.
- Úr Isten. Jacob? Mond, hogy nincs életveszélyben.- mondta Bella.
- Dehogy. Az ég világon semmi baja, leszámítva, hogy most nagyon fáradt és kimerült.- mondtam Bella láthatóan lenyugodott.
- Biztos vagy benne, hogy nem esett baja?- kérdezte és felállt az asztaltól. Kék térdig érő szoknya és kötött pulcsi volt rajta. Mostanában mintha csak a világoskék ruháit hordaná.
- Hát persze. Én voltam ott Bella. Nincs semmi baja.- mondtam és egy pillanat töredék része alatt mellette termettem.- Kékike, téged szoknyában is lehet látni?- mértem fel az öltözékét alaposan.
- Jó idő van, ahhoz képest, hogy ez Forks.- mondta mosolyogva.
- Fiú van az ügyben.- mosolyogtam vissza, de én úgy, mint aki a dolgok alá lát és többet is tud, mint amennyit ő elárul. Végül is igaz. Egyszer táplálkoztam Bellából, az is az első találkozásunkkor volt, mikor a vadászatomon megjelent. És amit láttam, az is egy kép volt, egy fiúról. Edward Cullen.
- Ne szórakozz a gondolataimmal! Edwardnak sem engedem.- mondta bosszúsan, de még mindig mosolygott.
- Mert Edward nem is tud olvasni bennük.- mondtam és tovább vigyorogtam. Ő végig nézett rajtam.
- Így jössz?- kérdezte végül. Magamra néztem. Fekete magassarkú, farmernadrág, fekete blézer és sapi.
- Aha... Vagy mégsem.- kigomboltam azt az egyetlen egy szem gombot ami a blézerem össze fogta és kivilant alatta az ugyanolyan világoskék színű toppom, amilyen Bella pulcsija volt.
- Nem vagy kicsit sápadt a feketéhez? Olyan hófehér a bőröd mint Cullenéknek.- mondta Bella.
- Miknek?- kérdeztem zavartan és elég hülye képet vághattam.
- Öhm tudod, Edwardék.- magyarázta. Bólintottam, hogy értem, aztán elindultunk kifelé a házból a kocsiig. Bella furcsán nézett rám, de nem szólt egész úton semmit. Aggódott a beilleszkedésem miatt és ehhez nem kellett a gondolataiban kutatnom, hogy tudjam.
Mikor megérkeztünk a suliba, egy szürke VOLVO- val szemben parkoltunk. Egy kisebb csoport ült az udvar hátsó felében az asztaloknál, amik fából voltak faragva. Előrébb is volt pár diák, akik szétszórtan kisebb csoportokban álltak és beszélgetek, de Bella útja a leghátsó, négy fős csoporthoz vezetett. Ők vigyorogtak, és szemmel láthatóan élvezték az új iskola évet. Egy lány ugrott be elénk.
- Szerbusz Bella!- Bella ijedten sikoltott, és lépett egyet hátrafelé, mire megbotlott egy fűcsomóban és hanyatt készült esni. Alig fél pillanat választotta el a sáros koppanástól, de hirtelen megállt a levegőben, valaki elkapta. Én fölé hajolva, döbbenten vettem észre, hogy én kaptam el. Mire Bella felállt, a lány már el is tűnt.
- Köszönöm.- mondta Bella, és még mindig zakatolt a szíve az ijedtségtől.
- Semmiség.- mondtam és tovább indultunk, most már lassabban, és alaposan figyelve, hogy senki se rontson be elénk. Láttam, hogy mindenki minket figyelt, két okból is. Örültek Bellának, és furcsállva, mégis érdeklődve mértek engem végig. Úgy öt méterre lehettünk a társaságtól, mire Bella rohanni kezdett és Edward nyakába ugrott. Én 3 méternél megtorpantam és támadásra készen álltam. Ők is furcsák voltak, és a védekező helyzetük is megvolt. Bella ijedten kapkodta a fejét a négy Vámpír és köztem.
- Halee!- szólt rám Bella.
- Bella, nem mondtad, hogy vámpírok!- morogtam dühösen Bellára, de nem néztem rá. A vámpírokat figyeltem, nem akartam, hogy lemaradjak akármiről is.
- Halee. Ők nem bántanak!- mondta Bella ijedten és Edward mellé simult.
- Ezek vámpírok Bella. Közéjük tartoznak.- mondtam.
- Csak nem egy farkas?- kérdezte egy fekete rövid hajú vámpír-lány Bellát.
- Rosszabb...- mondta Bella.- De ő jó. Halee, kérlek.- erőt kellett vennem magamon. Kiegyenesedtem, és a pillantásomat a vad és gyilkolásra készből nyugodtba erőltettem, pedig nagy volt a kísértés, hogy a reggeli kis „ételkiegészítőt” pótoljam az itt látható vámpírokból.
- Sajnálom Bella.- mondtam, majd végignéztem a társaságon.- A nevem Halee(Héli) Mentros Solo DeCastia.- mutatkoztam be.
- Én Alice Cullen vagyok. Ők itt a tesóim, Edward, és Emett, ő pedig Jasper.- mutogatott körbe. Én furcsán néztem Jasperre.
- Jasper Hale, a barátod.- mondtam és elismerőn bólintottam. - Emett... neked nincs barátnőd, Edward... te Bellával vagy.- mondtam csukott szemmel. Éreztem, hogy feszültek, kivéve Alice-t. Ő közvetlen és barátságos. Fogadni mernék mosolyog.
- Honnan tudod?- kérdezte Edward. Én nem feleltem. Gondolat olvasó. Az én gondolataimat is tudja. Most épp arra gondol, hogy én vajon hogy lehetek gondolatolvasó. Én vigyorogva kinyitottam a szemem, ránéztem és megvontam a vállam. Még mindig nem szóltam.
- Jó oké. Valaki megmondaná mi folyik itt?- kérdezte Jasper.
- Ti vegák vagytok.- mondtam Alice-re nézve. Úgy láttam ez túl sok volt neki, és kritikus döbbentség ült ki az arcára. Ezt Bella is észre vette, ugyanis rám nézett.