Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. Péntek 13.

2009.05.30

A csütörtöki nap, mint a madár, elszállt. Gyors volt, s alig tűnt néhány órának. Az utolsó három perc maradt vissza éjfélig. És éjfél után elérkezik az a nap, amitől a legtöbb ember, az úgymond babonások, rettegnek. Úgy bizony, péntek tizenhárom.
Útra készen álltam. Fekete nadrág, fekete cipő, fekete kabát, és egy lófarokba kötött haj. Külsőleg nagy volt a hasonlóság egy rocker és köztem. Kiléptem a folyosóra. Gyorsan kell eltűnnöm, s nesztelenül. De ez sajnos nem ment. Bella a folyosón állt, hátát a falnak vetve.
Az arcára a rémület ült ki, mikor meglátott engem. A rettegés ott villogott a tekintetében.
- Mi ez? Mikor először találkoztunk, akkor is ez a ruha volt rajtad!- mutatott vádlón rám.
- Pssszt! Bella hallgass! Még a végén Charlie felébred.- suttogtam.
- Nem. Ez a ruha volt rajtad akkor is. És elég veszélyes állapotban voltál. Most épp hova akarsz menni?- kérdezte követelően.
- Bella, emlékszel rá, milyen nap volt, mikor mi találkoztunk?- kérdeztem. Bella elgondolkodott.
- Péntek 13.- mondta. Én a szemébe néztem.
- Akkor most már értesz? Ilyenkor van az az este, amikor mi lélekölők kiszabadulunk, és egy egész nap táplálkozunk. Ez egy amolyan szertartás köztünk.- magyaráztam.
- De..
- Bella, fél percem maradt hátra, hogy elinduljak. Ne feledd, ez a nap a mi fajtánké... és mint minden nap, ez is éjféltől éjfélig tart!- mondtam, majd vetettem rá egy utolsó pillantást és eltűntem. Van egy órám, hogy Görögországban teremjek.
A Görög partot a tenger áramlata nyaldossa. A parton rengeteg ember áll talpig feketében. A bőrük, mint a neon fény, világít, s a tekintetük egy emberként a holdat figyeli. A hold pereméből csak egy vékony csík látszik. A görög órák egy másodperc múlva megütik az éjfélt. Az lények szeme vörösen csillog, tekintetük mint a szomjazó emberé, mikor vizet lát. A felhők hírtelen mindent eltakarnak. A csillagokat, az eget, csak a Holdat nem. A hold ezerszer szebben ragyog, mint máskor.
Az utolsó kattanás. Az órák megütötték az éjfélt. A hold színe vérvörösbe váltott. A sok alak, mint az árnyék csíkok, szét oszlottak. Mindenki értette a dolgát, anélkül, hogy bárki bármit is szólt volna.
Elindult a vadászat.
Az ösztön, a vágy, és a szomj hajtott bennünket. Ilyenkor okozhatjuk a legtöbb galibát, mert ilyenkor minden megengedett. Még a gyilkolás is.
Az első kijelölt ház, ahova mehetek egy erkélyes ház volt. Semmivel sem törődve, berontottam a házba, de az emberek, akik ott éltek, meg sem hallották.
Egy apa és az ő kisfia. Talán négy éves lehetett a fiú. Pont az apja lelkét szívtam, mikor felébredt. A tekintete rémült volt, s az elfehéredő apját látva, még inkább azzá lett. A gondolatok, most kimaradtak. Csak a puszta lélek. Olyan élvezettel szívtam el tőle, azt ami tőlem hiányzik, s mégis oly bánatot éreztem legbelül, melyet most a lehető legjobban próbáltam elfelejteni.
Az apa meghalt, a fiú szürkébe vált a rémülettől. Arcom közeledett az övéhez. A gondolatai összekuszálódtak, és sikító zokogásban tört ki. Örömittasan nevettem fel, s a következő pillanatban a kis gyermeki test félholtan hevert a padlón. Nem is tudta, mit is rejt piciny lelke. De nekem is kell egy kis szórakozás, egy kis kárpótlás, vagy nevezzük akár idő elütésnek. Tudtam, jól, a gyermek ha felnő, mindent megtesz azért, hogy engem felkeressen, s végezzen velem.. De addig még várnod kell öcskös. Egy dolog miatt hagylak életben. Hogy megbosszuld a szüleid halálát.
A következő áldozatomat már kivilágosodásban kellett megkaparintanom. Az utcán sétált. Épp a kisbolt felé ment, mikor egy rántással behúztam őt egy sötét zsákutcába, ahol is fél perc alatt kiszívtam lelkének utolsó cseppjét.
A nap folyamán nem számoltam pontosan mennyi is volt az általam begyűjtött lélek szám, de azt tudtam, ezután az este után, megint sokáig nem leszek kiéhezve...
A vadászatunk során a nap, ahogy az sok embernek fel is tűnt, narancssárgás árnyban úszott, egész addig, míg a véres hold fel nem jött. Az emberek között sokáig abban a tévhitben éltek, hogy a vörös napot és holdat Vérnap és Vérhold-ként jegyezték meg, melynek során a balszerencse elér néhány ártatlan embert, akinek a halálát semmiféle jelek nem mutatják ki. Csak az üveges test, és a tudat, hogy az élet és halálközt lebegnek, lélek nélkül.
A hold aztán ismét feljött, s mi pontosan éjfélkor már a saját állandó lakhelyünknél figyeltük, ahogy éjfél után egyetlen másodperccel, a tekintetünk ismét emberi lesz, s a hold vakító citromsárgán ragyog, majd előjönnek a csillagok, s minden ismét csendes és nyugodt lesz...