Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amint beléptünk a buszba, megjelent előttünk Tom. És háát...eléggé mérgesnek tűnt...már felni kezdtem, hogy most mi vár rám... Lelki szemei előtt lepergett életem minden fontosabb eseménye, miközben a legkínzóbb gyilkolási módokkal fűszerezve képzeltem el a halálomat. De nem haltam meg...csak egy lökés érkett, és Tom már csak nem egyedül volt elveszve a zsákszerű ruháiban.
-Köszönöm...akarom mondani, mindenki köszöni.-mondta, miközben átölelt, majdáttért Billre. Olyan jó volt látni, ahogy így ragaszkodnak egymáshoz. Bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha valami történik Tommal. Bill valózínűleg teljesen összeomlott volna...
Kis idő múlva észrevettem, hogy már csak egyedől állok, a társaság ugyanis már bennebb taglalta a részleteket. Úgy éreztem, rám most nincs nagy szükség odabent, ezért inkább félrevonultam az ágyamhoz, hogy kicsit elrendezzem az agytekervényeimet.

*Telefoncsörgés*, majd Bill hadarva tárgyalt valakivel, elköszönés, majd egy sóhajtás...

-Lara, alszol???-motyogta valaki halkan
-Ahamm...
-Oké...-és Bill lehuppant az ágyamra-David telefonált.
-Ahamm...
-Azt mondta, nem fog összejönni az, amit tárgyaltatok.
-Ahamm...
-Állítólag valami magán jellegű dolog közbejött...
-Ahamm...
-Lara, figyelsz te egyáltalán???
-Ahamm...
-Figyelj, tudom hogy nehéz ez így neked...
-Nem, Bill, nem nehéz,-vágtam közbe-Csak kicsit kimerült vagyok...Meg én is azon csodálkoztam,hogy kicsit sem vagyok szarul Dan miatt. Ez jó, igaz??
-Igen...
-Talán nem is szerettem. Talán csak tetszett és ennyi. Ezért nem zavar annyira, hogy becsapott. Azért persze gyűlölöm, hogy egy szemét állat, de legalább most jó helyre került...-mondtam, inkább magamnak, mintsem Billnek-Bill...
-Hm?
-Ha nem haragszol, most aludnék egy órácskát...
-Oké. Hagylak akkor...


(Ismét külső szemlélőst írok..muszály lesz kicsit megszokni, mert kell a blog végéhez...)

A Kaulitz-ikerpár fiatalabbik fele csatlakozott a kanokból álló társasághoz.
-Csússz odébb!-vetette oda ikrének, aki helyet adva neki, odébbcsúszott a kanapén-Amúgy, jobb lenne kicsit lefele tekerni a hangerőt, mert Lara alszik..
-Milyen jó ötlet...-ásítozott Georg-Asszem én is elteszem magam kicsit vízszintesbe...
-Felőlem, de arra gondolj, hogy 3 óra múlva próba.-emlékzetette a fekete.
-Aztán ne sokat fingani, nem szeretnénk, ha Lara gázmérgezést kapna...-cikizte Tom, de Georg ezt talán már meg sem hallotta...
-Gustav hova lett???-kérdezte Bill, miután észrevette, hogy valaki még eltűnt
-Levegőzik...
-Oké...
-Te Bill...-kezdte Tom
-Zúgjad.
-Azért nem is lett olyan rossz vége, hogy Dan elment...
-Mire célzol?
-Szabad az út Larához.
-Lázas vagy? Az előbb még csak a hasad fájt...
-Bill, tudod jól, hogy előttem nincsenek titkaid. Világos, mint a Nap, hogy neked tetszik Lara. Sőt...
-Nem értem, honnan szeded a sületlenségeidet, de csodálom a dús fantáziádat...
-Aham...persze...és azzal is tisztában vagy, hogy a disznók repülnek???
-Figyu! Nyugodj le! Semmi értelme, hogy be akarsz bizonyítani nekem valamit, ami nem igaz! És ha megbocsátasz, most talán követem Gustav példáját...Na hello...-azzal sietősen távozott.
-Szerelmes...-nézett Tom vigyorogva a testvére után


Fogalmam sem volt mennyit aludhattam, tény, hogy amikor megébredtem, az orrom előtt egy kis üzenet volt a fiúktól:

"Ne haragudj, nem akartunk felébreszteni. Próbán vagyunk, utána meg interjún. Hamar végzünk...
Kaulitzék és a 2G"

Elmosolyodtam, majd a másik oldalamra fordultam és ismét elaludtam.
-Bztos, hogy csak alszik?-egyik hang
-Jah.-másik hang
-Nézd meg, legalább szuszog?
-Mit gondolsz, te vadbarom? Meghalt?
-Nem, de jobb megnézni...

OK. Kész. Itt engem már folytogatott a röhögés, de nagyon. Éreztem, hogy már nem kell sok, de amikor az egyik zavaró tényező mellettem fölémhajolt, hogy megnézze ha még élek, hagosan kitört belőlem a nevetés.
-Tom, hidd el, egy halott ember nem így néz ki!-mutattam magamra-Szia Gustav!-köszöntem a tettestársának, majd egy nagy ásítás kíséretében nyújtózkodtam egyet.
-Hány óra van ilyenkor?-kérdeztem álmosan
-Déli 12...lesz pontosan 7 perc múlva...-közölte a pontos időt Tom, miközben a képembe vigyorgott
-Te szent sz**! Majd' egy teljes napot átaludtam? Ilyen nincs!
-Márpedig van!-kötekedett a rasztás figura
-Kössz, nem kértem kommentárt...-morogtam
Már a nyelve hegyén volt a csípős válasz, láttam, de (talán) szerencsémre, egy iszonyatnagy csörömpölés megakadályozta a kikívánkozó megjegyzést, vagy megjegyzéseket. Mindketten fénysebességgel rohantunk a zajforrás irányába, amiről kiderült, hogy ki más lett volna, mint Bill. Mitnemondjak, elég érdekes helyzetben találtuk az énekespacsirtánkat: rémült fejjel próbált felmenekülni az asztal tetejére, hogy a lehető legtávolabb kerüljön üldözőjátől, egy kisegértől.
-Jéé, ezzel a cincogóval találkoztam ma reggel. Mesélte, hogy élete során csak Bill nevű személyeket fogyasztott...-magyaráztam a még mindig asztalon álló feketének-Te idióta, ez csak egy egér!
-Bill fél az egerektől.-mondta röhögve Tom
-Télleg? Akor meg van a megfelelő szülinapi ajándék!-mondtam-Na hülyeség nélkül, megyek, kiviszem...-indultam meg a busz ajtaja felé
-Hogyan?-szegezte nekem a kérdést Bill
-Mi?
-Hogyan akarod kivinni, ha megy a busz??? Hát igen...el tudnánk vitatkozni azon, hogy ki hülyébb...
Valóban, nekem eddig fel sem tűnt, hogy mozgásban vagyunk...
-Akkor betesszük egy dobozba, és majd, ha megállunk, szabadon eresztjük.-álltam elő az ötlettel. Szerencsére ebbe már senki nem óhajtott belekötni, így viszonylag zökkenőmentesen utatunk tovább...