Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. A felismerés

2009.05.24

Én már alig vártam hogy a forró fürdő után az ágyba préseljem magam, de ezt persze a bátyám nem hagyta. Beugrott mellém az ágyba és a seg.gét felém tolva letaszított az ágyról. Én csak néztem rá bambán.
- Te mi az ördögöt keresel itt?-kérdeztem minden egyes szót alaposan megnyomva.
- Nem tudok aludni.-mondta.
- Persze Oliver és ezért ne aludjak én se.-mondtam kicsi ingerültséggel.
- Még jó.-mondta a bátyjám.
- Elég volt Oliver! Takarodj a szobámból!-mondtam miközben letuszkoltam az ágyról. Ő nagyot huppant majd gyorsan, hogy ne legyen időm sem röhögni rajta felállt és csípőre tette a kezét.- Oliver! Ez homokos szokás. TAKARODJ A SZOBÁMBÓL!- ordibáltam. Az ordibálásra persze a turisták is felfigyeltek, mivel apámnak köszönhetően a turista negyedben építettünk házat. Apám szerette az új arcokat.
- Nem lehet.-mondta Oliver.- Ezt nem kérheted.
- Nem kérem.-mondtam és kilöktem az ajtón.- PARANCSOLOM!!!-és BAAMM becsaptam az ajtót.
- Az ajtó azért maradjon!!-kiabálta anyám.
- Kussolj.-motyogtam az orrom alá. Bekapcsoltam a rádiót de nem tudtam elaludni. A raszta hajúra gondoltam. Végül elnyomott az álom. A vasárnap felét végigaludtam és végül anyám keltett 3 órakor.
- Hogy tudsz ennyi ideig aludni?-kérdezte anyám lerántva rólam a lepedőt amit most takaróként használtam mert nem akartam paplant használni.
- Altató.-mutattam az éjjeli asztalomon álló kis gyógyszeres dobozra.
- Mi? Te altatót szedsz?-kérdezte anyám hitetlenkedve.
- Te vetted meg nekem úgyhogy hagyj békén.-mondtam és nyakig elbújtam a lepedő alatt.
- Na ebből elég! Nem vagy öt éves.-mondta anyám és leült mellém az ágyra.
- De te se!-mondtam a paplan alól.
- De én nem is viselkedek úgy.-mondta anyám.
- Ne engem hibáztass.-mondtam. A nap hátra levő részében tanultam, dvd-t néztem, mosogattam, és kitakarítottam a szobám. Este megfürödtem és fáradtan zuhantam az ágyba... Már el is nyomott az álom. Reggel az ébresztőm keltett. Hétfő...suli...tanárok...ALUDNI AKKAROK. Reggel egy fekete-szürke kockás térdnadrágot, szürke felsőt és fekete bolerót húztam. Ásítozva mentem végig a fél városon mire a suliba értem.
- Mi van veled?- kérdezte Kim.
- Az erő,...-ásítás-...meg a fél falu.-böktem ki.
- Az jó. Velem a másik fele meg a kocsmáros.- mondta Kim.
- Oké itasd le az embereim és bas.zhatom a falut.-mondtam unottan. Első 3 órát végig aludtam ami most épp nem volt nyerő ugyanis az első és második órán évvégi TZ-t írtunk. Nem érdekelt.. A hatodik óra után frissen és üdén ballagtam be az öltözőbe ugyanis előző órán tesi volt amelyen csodásan fejbe dobtam a tanárom kislabdával, ezért futhattam 3 nagy-háztömböt. Jól éreztem magam h a sokévi szenvedés után végre megkapta a saját nyereményét. Hazafelé ballagva megint láttam a két fiút de most tényleg csak ők voltak. Reméltem h nem vettek észre. Ekkor azonban....
- Hé.. szia szia kislány.-mondta a rasztahajú.
- Elég ha egyszer mondod, azt is meghallom és ne hívj kislánynak.-mondtam dühösen.
- Oké nagylány...-húzódott kaján vigyor az arcára. Kész feladom, hülyékkel nem vitázom.
- Te sík vagy!- mondtam és elindultam hogy kikerülöm.
- Te meg kicsi.-mondta a fiú. És hátrébb lépett, így egy lépéssel állt előttem.
- Te meg levakarhatatlan.-mondtam. Erre tett egy lépést felém.
- Hé te!- hallottam a bátyám hangját a fiú pedig megtorpant.- Szállj le a lányról.- bátyám épp akkor szállt ki a kocsijából.
- Miért? Csak nem a csajod?- kérdezte a fiú gúnyosan vigyorogva.
- Nem! A húgom.-mondta és mikor oda ért ledöbbent. Láthatólag a fiú is.- T- To- Tom?- dadogta a bátyám.