Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17. Magányosan

2009.06.18
Miért érzem ezt az érzést? Miért hiányoznak? Miért én akarok bocsánatot kérni, mikor nem is az én hibám volt az egész? És miért várom, hogy kimondják azt az egy szót? Már két napja, hogy eljöttem és már 2 napja, hogy ők is odébb álltak. Anglia. Holnap után utazom Angliába, egy másfél órás koncert miatt. Mit várok jobban? A koncertet, vagy azt, hogy láthassam őket? Fogalmam sincs. Vagy ha van is, én nem tudok róla. Berlinben vagyok bátyámmal, ugyanis ő lett a hivatalos gyámom. Ez a második napom Berlini pályán, és eddig nem sokat barátkoztam. Épp Ne-yo Sexy Love című számát éneklem. Egyedül érzem magam, akinek nincsenek barátai, és nincsenek szerettei, csak a bátyámmal beszéltem eddig. Felálltam, és mivel szakadt az eső, elindultam sétálni a nyári záporban. Egy fekete kapucnis pulcsit és farmernadrágot húztam, valamint egy fekete sportcipőt, és elindultam az utcán, miközben a zenét hallgattam. Nem tudtam merre megyek, nem tudtam miért, de azt igen, hogy találni fogok egy helyet, amit nevezhetek úgy is, hogy cél. Hogy mi volt a cél, ahová megérkeztem? Egy lepukkant sintértelep. Hát, ha már itt vagyok, benézek.
- Jó napot, hölgyem ugye kutyát jött vinni?- kérdezte a portán egy nő.
- Előbb körülnéznék, de nem hiszem.- mondtam.
- Erre tessék.- mondta egy másik őr, aki bevezetett egy cellákkal teli folyosóra, ahol kutyák ugattak. A legutolsó kutya a leghátsó cellában volt és mellette két cella is üresen volt és nem raktak fölé sem másik ebet. A kutya fehér volt és szomorúan nézett rám. Hatalmas kutyus szemei mögött egy vágás volt, amire rászáradt a vér.
- Ennek a kutyának mi a baja?- kérdeztem.
- Három hónapja találtuk egy másik kutyával, mikor az utcán marták egymást. Ez jobban megsérült, és a nyakunkon maradt.- mondta az őr. Én ismét az apró termetű, rövid bundájú kutyára néztem.
- Van neve?- kérdeztem.
- Nincs.- jött az egyszerű felelet.
- Oké, akkor Nukinak fogják hívni.- mondtam.- Elviszem.- és csak később, mikor a kutyával a pórázon jöttem ki a kutyamenhelyről, akkor vettem észre, hogy mit is tettem, de nem volt szívem vissza adni. Nem. Állatorvoshoz vittem, ahol ellátták és kapott valamilyen gyógyszert, amitől meg fog javulni a lába.
- Mi ez a rusnyaság?!?- kiabált Oliver, mikor meglátta Nukit a folyosón feküdni, egy rongyon.
- Ne sértegesd Nukit, amúgy meg kutya és nem rusnya!- szóltam rá.- Nem találtam más helyet neki.
- Nem érdekel, itt akkor sem maradhat.- mondta Oliver dühösen.
- Jó, akkor jön a szobámba, nekem nagyon nyolc.- mondtam.
- Nem látod, hogy ez a kutya beteg?- kérdezte Oliver.
- A menhelyen mindenki utálta, az orvos pedig adott gyógyszert. Szerintem olyan aranyos.- mondtam. Oliver is a kutyára nézett.
- Borzalmas.- jelentette ki határozottan.- Dobd ki.
- Te is az vagy, mégsem dobtalak még ki!- mondtam. Oliver végig nézte, ahogy a kutya odasétál hozzá, kicsit sántítva, majd a bokájához dörgölőzött és a lábára feküdt, majd elaludt.
- Kisöreg, az az én lábam!- szólt rá Oliver.
- Most már az övé is.- mondtam és elvetem a lábáról Nukit, majd felvittem a szobámba és a szőnyegemre tettem.
Reggel, mikor felkeltem, Nuki mellettem feküdt az ágyban. Csörgött a telefonom. Megnéztem ki az. Kim volt. Letettem az asztalra és hagytam, hogy had csörögjön. Az elkövetkezendő 24 órában volt úgy 70 nem fogadott hívásom, mind tőlük. Nem vettem fel és nem is hívtam vissza őket. Nukival töltöttem az egész napot. Elmentünk bolha mentesítésre, bár nem találtak benne, és sétáltunk is a parkban, ahol összetalálkoztam egy ugyanolyan kutyussal. A kutya leült mellénk a fűbe és Nukit nézte, ahogy Nuki is őt. Nuki persze fiú, úgyhogy nagyobb az esélye annak, hogy a másik lány, ugyanis ha fiú lenne, talán már neki is ugrott volna és verekednének.
- Golyó!!- jött oda egy másik fiú.- Bocsánat, ugye nem okozott kellemetlenséget?- kérdezte.
- Dehogy. Golyónak hívják?- kérdeztem. A fiú halványan elmosolyodott.
- Aha. És a tiéd?- kérdezte a fiú.
- Nuki.- mondtam ő most már szabályosan vigyorgott.- Ilyen vicces a neve?
- Nem... Sőt, nekem nagyon tetszik.- mondta és leült mellém. A két kutyára nézett, akik még mindig egymást figyelték. Én is oda néztem.- És Nuki fiú, vagy lány?- kérdezte.
- Fiú.- mondtam. A fiú bólintott.
- Nem láttam másik ilyen kutyát a városba, kivéve a másik ilyen fajtájú kutyámat, de az meg eltűnt valahol.- mondta a fiú.
- Lehet, hogy ez az.- mondtam megvonva a vállam- De ha ez is, nem adom vissza.- itt már mosolyogtam.
- Ezt hogy érted? Honnan van ez a kutya?- kérdezte a fiú.
- Egy menhelyről innen a városiból. A többi kutya nem szívelte ahogy néztem, ugyanis se mellette, se fölötte nem volt kutya.- mondtam.- Három hónapig volt bent.
- Lehet, hogy az enyém akkor, ugyanis kb három hónapja tűnt el Gery is.- mondta. A Gery szóra Nuki is felfigyelt, majd mellém sétált és onnan kémlelte tovább a másik kutyát.
- Nem érdekel. Ne számíts rá, hogy valaha visszakapod.- mondtam csökönyösen.
- Tudod mit? Neked adom.- mondta a fiú.- Lee vagyok.
- Fabby.- mondtam és kezet ráztam vele. - Hány éves vagy Lee?- kérdeztem.
- 19 leszek jövő hónapban.- mondta.- És te?
- Augusztusban leszek 17.- mondtam.
- Július van. Az is csak egy hónap. Hányadikán van a szülinapod?- kérdezte Lee.
- 21.- mondtam. A fiú elmosolyodott.
- Nekem 23.- mondta mosolyogva. Van kedved ma este kijönni egy kicsit? Elmegyünk a skacokkal bowlingozni és bemutatlak nekik.- mondta Lee.
- Nem lehet. Holnap reggel megyek Londonba, és csak holnap után, délelőtt jövök haza.- mondtam. Lee furcsállva nézett rám.
- Minek mész te Londonba?- kérdezte.
- Van ott egy kis dolgom.- mondtam. Ő bólintott és felállt. Most mértem végig először. Farmernadrág és fehér póló volt rajta. Kezében egy barna pórázt tartott.
- Golyó is fiú amúgy.- mondta és magához hívta a kutyát. Elővett a zsebéből egy papírt és átnyújtotta nekem.
- Hívj fel, ha haza értél, oké?- kérdezte.
- Oké.- mondtam.- De ha gondolod, te is hívhatsz Angliában.
- Add meg a számod.- mondta Lee és elővette a telefonját. Én bepötyögtem a számot és elköszöntem, majd Nukival együtt haza mentünk, ahol nem kis meglepetés várt. Egy kis házikó állt a folyosón, rajta egy táblával, amin a NUKI felirat állt. Hát ezt tuti, hogy a bátyám vette neki, az itatóval és etetővel együtt, és még táp is volt, sokféle egy dobozban. Hálaképp a nyakába ugrottam és hatalmas cuppanósat nyomtam az arcára. Este lefeküdtem aludni és másnap reggel kipihenten keltem fel.
Reggel feltornáztam magam a repülőre, és megígértem Olivernek, hogy 24 óra múlva ismét Berlini talajon leszek. Azután elindultam a Londoni utcákon, és a Stadionhoz legközelebb álló szállodába kértem egy szobát egy napra és egy éjszakára, majd bezárkóztam a szobámba és csak este mozdultam ki a koncert előtt fél órával, hogy időben beérjek. Egy fekete szoknyát, harisnyát, toppot és hajpántot húztam, majd felkaptam az igazoló jegyem és elindultam. Mikor a stadionon belülre jutottam, egészen a zárt zónáig, ott leültem a várakozóba, és ittam egy kávét, miközben néztem ahogy Andy és Kim vitatkoznak az ajtóban.
-.. De akkor is kell valaki akinek jó hangja van. Nem hiszem, hogy nem találtunk senkit, ráadásul már három napja nem veszi fel a telefont!- kiabál Andy.
- Ne velem kiabálj, az ő hibája! Minek ment el?- kérdezte vissza Kim. Én elmentem mellettük, és odasúgtam Kimnek.
- Csak mellesleg a te hibád, mert neked szúr szemet mások boldogsága.- mondtam és otthagyva őket bementem a Pokol-zónába, ahol Tom, Bill Georg, Gustav, Ley, Em és Myssy tartózkodott. A mikrofonos szekrényhez léptem és kivettem egy mikrofont, miközben ők zavartan bámultak rám.
- Fabby! Hát mégis eljöttél?- kérdezte Emma.
- Amíg nem írom alá a szerződés lezárását, addig hivatalosan is bandatag vagyok, akár tetszik, akár nem! Nem fogom azért feladni az álmaimat, mert a barátaim elhagytak. Nem az én hibám.- mondtam és úgy tűnik végleg a fejembe vettem, hogy nem fog érdekelni mit mondanak.
- Fabby. Mi... mi sajnáljuk ezt.- mondta Myssy.
- Hát igen, megmutattátok, hogy milyen barátok vagytok.- mondtam és elfordultam.
- Fabby, mi nem akartuk..- kezdte Ley.
- Hogy nem? Ugyan már. Rájöttetek, hogy a Tomcika nevezetű kígyót dédelgettétek és hagytátok a földön fetrengeni azt, akit a kígyó megmart? Nem érdekel, hogy mit akartok és mit nem. Nekem jelen pillanatban időre van szükségem, hogy végig gondoljam a dolgokat, és amíg nem tudom eldönteni, hogy mit kezdek, addig nem fogok egy turnébuszra szállni sem veletek, sem a Tokio Hotellel. Minek? Nincs ott senki, aki bízna bennem annyira, hogy képes legyen egy levegőt szívni velem. Igaz is, megyek, nehogy leprát kapjatok tőlem, vagy felforduljon a gyomrotok a tudatra, hogy ugyanazt a levegőt szívom amit ti.-adtam ki magamból a dühömet.