Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


*6*

2009.05.24

- Felvettek? De hát Roxy, ez isteni hír! Hogyhogy nem örülsz neki?- kérdezte Alex. Vállat mondtam. Ha most elmondom neki, mi a bajom, biztos vagyok benne, hogy nem fog neki tetszeni.
Végül mégis el kellett mondjam neki, hiszen a bátyám, és joga van tudnia a dolgaimról.
- 100 dolcsi.- mondtam. Alex szeme elkerekedett, Félix pedig köhögési rohamot kapott az asztalnál. Remek, hát ez nagyszerű! Tudtam, hogy ez lesz belőle! Ezért nem akartam elmondani nekik.
- Egybe?- kérdezte Alex. Én a fejem ráztam, Alex pedig széttárta a karjait, miközben az egyik tele volt szendviccsel.- Akkor mi a baj? A fizetésed 30 dolcsi havonta... Nem hiszem, hogy akadályt jelentene...- Elkerekedett szemmel néztem rá.
- De hát Alex! Az a pénz kell az autókra..- mondtam. Alex megvonta a vállát.
- Jajj már Roxana... Szerinted nincs elég időm, hogy munkát keressek és fizessem a saját költségeimet?
- Nem ezt mondtam.- mondtam és szégyenlősen a padlót fixíroztam.
Be kellett látnom, hogy igaza van. Most az egyszer telibe talált.
- De erre gondoltál ugye?- kérdezte Alex. Elvigyorodtam.- Mekkora egy hülye vagy!- jelentette ki, majd sértődötten elfordult.
- Kösz.- húztam fel az orrom.

Péntek*

Fekete mini rövidnadrág, arany topp és topán. A hajam derekamig ér, még így is, hogy össze van fogva. A Szemem a fekete és az arany árnyalatiban játszadozik. A hajpánt, ami lefogja a copfomból kikandikáló apró tincseket fekete, de arany felirat van rajta.
- Így jössz?- kérdezte Alex a lépcső aljában. Én egy pillantással végig mértem magam, majd vigyorogva a szemébe néztem és rávágtam, hogy „aha”.- Na nem!Nem fogom egész este azt lesni, hogy kik legyeskednek körülötted!
- Nem is kértem.- mondtam, majd valósággal elsuhantam mellette.
Az autóverseny döntője nagyon szép estére lett időzítve. Mind a hárman egy autóval mentünk ki New Yorkon kívülre. A hangulat remek volt, s mikor mi oda érkeztünk, már megkezdődött a sátorban a buli.
Míg Alex a köröket futotta, én a csillagos eget néztem, s egy pillanatra sem vettem le szemem arról. Ma Félix irányította Alexet, én meg a pálya egyik sötétebb részénél álltam, egy kisebb társaság mellett. Olyan békés, olyan megnyugtató volt minden. Magába kerített az álmodozás, és a szabadság világa. Olyan régen éreztem már ezt. Talán három éve is van már...
Hangos szirénázás ébresztett álmodozásomból. Megjelentek a zsaruk, s kitört a káosz. Mindenki egy egy kocsiba pattant, csak én nem. Eltűnt Alex és Félix is. Most vajon hova tűnjek el? El fognak kapni! Le fogok bukni és akkor fuccs neked Harrison.
Egy autó villámgyorsan leparkolt mellettem, majd kinyúlt egy kéz a nyitott ajtón, és hátulról berántott a kocsiba. Az autó motorja újból felberregett, és velem együtt elhajtott. Megijedtem, hisz akkor engem most elraboltak? Rápillantottam a kormányt szorongató Tomra, és rögtön átfutott testemen a megnyugvás.
- Hogy az ördögbe jut eszedbe egyedül kóricálni? Tudod milyen veszélyes hely ez?- kérdezte, és hangjából kitűnt a féltés. Csak most vettem észre, mennyit tévedtem. Úgy emlékeztem rá, mint egy álompasira... De ő egyáltalán nem volt több a helyesnél. Egyszerűen csak helyes, de nem az esetem.
- Nem értem.- szólaltam meg úgy fél perc után.- Te Alexszel versenyeztél! Mit keresel most itt?- kérdeztem tűnődve.
- Figyeltelek!-mondta Alex. Nane.. Tiszta Twilight feelingem lett hirtelen.
- Te engem figyeltél?-kérdezte Tom.- Nem vagy te vámpír?- kérdeztem vigyorogva, mire ő csak egyszúrós pillantással felelt. Amint tekintete visszavándorolt az útra, belőlem előtört az elfojtott nevetés miatti kuncogás.
- Szívesen lennék vámpír kedvesem, de akkor te nagy veszélyben lennél...- morogta.
- Ugyan már... Nem tudnál bántani.. Én lennék Bella.- mondtam előidézve a Twilight című könyv főszereplőjét.
- Hogy ki?- kérdezte zavartan. Ezek szerint ő nem olvas és nem is néz Twilight-ot.
- Hagyjuk.- mondtam le a kis ötletemről, és inkább kinéztem az ablakon. Az olyannyira ismerős táj elsuhant mellettem, viszont egy kereszteződésnél nem balra, hanem jobbra fordult.- Hova mész?- kérdeztem hisztérikus hangon.
- Haza.- mondta Tom. Rám pillantott, és tekintetével alaposan végigmért.
- És én majd hazabuszozom?- kérdeztem Dühösen. Ennyi erővel ott is hagyhatott volna.
- Szerinted hagynám? Felvesszük az egyik barátomat, és már mehetünk is.- mondta. Én megkönnyebbülten sóhajtottam, majd pár pillanat után elnyomott az álom.
A hideg szellő simogatta a vállam, mikor felébredtem. Egy sötét helyen voltam. Ajtócsapódást hallottam magam mögött. Kinyitottam a szemem, s az utcai lámpák vénye szinte azonnal elvakított. Mikor végre élesebben láttam, hátra néztem megnézni, mi az amire felkeltem. Egy talpig feketébe öltözött fiú ült a hátsó ülésen terpeszkedve. Hosszú, fekete haja ápolt volt, s lófarokba kötve a válla mentén omlott le jobb oldalán. Fekete selyem inge alatt kiformálódott gyönyörűen kidolgozott, izmos teste.
- Helló.- köszönt a fiú. A hangja erős, mégis gyönyörűen csengő volt. Mintha énekelte volna az elhangzott köszönést, és nem csak akkor volt olyan a beszéde. Minden egyes szava dallamosan hagyta el ajkait.- Te biztosan Roxana vagy.- nyújtotta ki a kezét. Tekintete ködös ámulatba ejtett.
- Szia.- mondtam és hagytam, hogy ajka a kézfejemre tapadjon. Gyönyörű mosolya, mint ezer meg ezer tündér szárny csillogása.
- Az én nevem Tyson.- mutatkozott be és mosolyogva hanyagul a mellkasára bökött. Észre sem vettem, hogy idő közben elindultunk.- Hány éves vagy kedves Roxy?
- 18 múltam három hónapja.- mondtam.
- Márciusi gyerek vagy, ez jó. Én Júniusi.- mondta. Én kérdőn néztem rá.
- De hát most van június. Hányadikán születtél?- kérdeztem ismét hatalmasra törő lelkesedéssel. Ő elmosolyodott, de egy pillanatra sem vette volna le a szemét a szememről egész úton.
- 23.-án.- mondta. Milyen gyönyörű a nevetése.-És most leszek 21.- tette hozzá a fel nem tett kérdésemre válaszolva.
Én csak egy óriási és letörölhetetlen vigyorral feleltem.
- Roxy hol laktok?- vetette oda sértetten Tom. Én körbe néztem.
- Három kereszteződéssel lejjebb balra, ott még egy kereszteződésnél jobbra, és ahogy beérünk az utcába, bal oldalon a 147.-ház.- adtam a leírást, mire ő egy „Nahát ez remek”- morgást hallatott, majd vissza néztem Tysonra, mint aki attól él, hogy elszivárog onnan.
De hát hé Roxy, itt a tudatalattid keres telefonod van!! Miért nézed olyan kopogó szemekkel őt? Azonnal vedd le róla a tekinteted, és viselkedj!!!

Alex és Félix idegesen toporzékoltak a verandán, mikor az autó megállt a házunk előtt. Mind a ketten idegesen szaladtak az autó felé, é mikor meglátták, hogy én ülök benne, feltépték az autó ajtaját, és kirántottak belőle.
- Hol az ördögben voltál Roxana?- üvöltötte az egyik oldalról Alex.
- Ugye nem erőszakoltak meg?- másik oldalról Félix süketített.
- Hogy képzelted ezt?..- kezdett bele Alex.
- ... Hogy csak így eltűnsz, és órákkal később találsz haza....- folytatta Félix.
- … Ráadásul két pasassal?!?- vette ismét át a szót Alex.
- Bajod eshetett volna!- szólalt fel ismét Félix.
- Elrabolhattak volna!- kontrázott rá Alex. Tom és Tyson kiszálltak az autóból.
- Kussolj!- mondta Félix Alexnek intézve szavait, amint meglátta a két fiút. Vészjósló léptekkel elindult a két fiú felé.
- Megállj!- szóltam rá, de Félix elengedte a füle mellett. A keze már a magasba lendült, és épp behúzott volna Tomnak, mikor én elé léptem. A várt ütés helyett viszont csak két kezet éreztem derekamon, és az ököl csattanása valaki más arcán ért célt. Tyson lökött arrébb és fogta az ütést helyettem.
- Tyson!- kaptam rá a tekintetem a vérző orrú fiúra. Félix ott állt dühtől izzó, ámbár zavart tekintettel előttem, és a fiút nézte.- Ők csak segítettek!-kiabáltam rá a bátyámra.