Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


*13*

2009.05.30

Már jócskán besötétedett, mire felértem a szobámba. Még villanyt se kapcsoltam, mikor bementem, csak egyenesen a bejárati ajtóval szembeni fürdő ajtajához léptem, és betoppantam. Megijedtem, amikor megláttam az éppen bent kapkodó Choit. Mikor azonban jobban megfigyeltem arcát, láttam, hogy épp az utolsó borotva húzásra értem be, és Choi arca is jócskán vérzett.
- Choi! Ne haragudj. Te vérzel.- mondtam ijedten.
- Nem mondod.- mondta dühösen. Én beslisszoltam az egy szál törülközőben álló fiú mellé, és kicsit elfordítottam az arcát hogy jobban oda férjek a sebhez.
- Mindjárt jövök, ne nyúlj hozzá!- mondtam, majd kimentem a szobába és előhalásztam az elsősegély ládám, és elővettem belőle egy sebtapaszt, meg némi fertőtlenítőt. Mikor vissza tértem a fiúhoz, a vére már csöpögött az arcán.- Csípni fog.- mondtam.
- Nem is olyan ronda.- nézegette sebtapaszos arcát.
- De a széptől még rohadt messze van.- nevettem fel, mire ő is nevetni kezdett.
- Szóval messze?- fordult felém vészjósló tekintettel.- Vond vissza!- figyelmeztetett.
- Nem én!- ellenkeztem. Ő pont elindult volna felém, mikor hirtelen nyílt az ajtó és a folyosóról áradó fény bevilágította a még mindig sötét kis szobát. Lee és pár haverja jött át hozzánk, vagyis inkább Choihoz, ezért, én inkább elmentem fürödni, még ők leültek a földre, meg Choi ágyára.
A fürdőben hallatszott a nevetésük. Jó fejnek tűntek, és én mondjuk végig nevettem az egész fürdést, igaz, úgy, hogy ők nem hallották. Mikor végeztem, rövidnadrágot, meg pólót húztam pizsamának, és leültem az asztalomhoz. Mindenki engem nézett, ahogy pötyögtem, bár nem igazán érdekelt, az viszont annál inkább, mikor Japánul kezdtek el beszélgetni.
Még én írtam az E-mailom Tysonnak, ők rólam beszéltek.
- Beszéltetek már vele?- kíváncsiskodott Choi, mire Lee vidáma jelentette, hogy ő már igen.
- És milyen lány?- kérdezte egy másik srác.
- Egész kedves!- mondta Choi, majd rám nézett, és én villám gyorsan elkaptam róla a tekintetem. Ő elvigyorodott, ezt hallottam, majd ismét a többiekhez fordult.- Nem tisztességes Japánul beszélni előtte. Így olyan, mintha titkolóznánk.- mondta Choi. Ez mondjuk eléggé vicces, mivel négy nyelven beszélek, amik között szerepet kap az angol, a német, a japán, és a francia.
- Hé Rox.- szólt Choi, mikor lecsuktam a épem fedelét.- Ezek itt a barátaim. Leet már ismered, ez itt Mish, Kano, Shika, Mika, és Nobu.- mutogatott az illetőkre egyenként. Leet, és Mikát leszámítva az összes japán volt.
- Örvendek.- mondtam és gy pillanat erejéig éreztem egy mosolyt átsuhanni az arcomon. Ők is mosolyogtak, majd előkerült egy táska, teli sörrel. Szétosztogatták, majd Lee rám nézett.
- Öhm... te is sör ellenes vagy, mint az itteni lányok, vagy megkínálhatlak egyel?- kérdezte kétkedve. Elvigyorodtam.
- Dobj egyet!- mondtam, és elkaptam a felém hajított sörös dobozt.
- Egészség!- zengte mindenki, és kinyújtottuk a sörös dobozt szorongató karunkat. Egyszerre húztuk meg az sör, és volt akinek ez elég volt az doboz kiürítéséhez.
- Óh... ezt nézzétek.- mutatott rám Choi, miközben egyik kezével összegyűrte a fémdobozt. Én felvont szemöldökkel néztem rá.- Egy hozzánk hasonló személy!- mondta és vigyorgott.

Fogalmam sincs mennyit ihattunk, de annyi biztos, hogy nagyon berúgtunk. Mikor felébredtem, éreztem, amint Nobu lába a hátamba fúródik. Kómásan ültem fel, majd az órára pillantottam. Fél kilenc múlt.
- A francba! Ébresztő, elaludtunk!- kiabáltam, re egy alakot láttam hirtelen kipattanni az ágyból, és egy lendületes rúgást a hátamon, ami kibillentett az egyensúlyomból, és én korláton keresztül zuhantam lefelé az emeletről. A földet érésem fájdalmas volt. A derekam rávágódott először az éjjeli asztal sarkára, majd azt végig horzsolva a földön közöttem ki, ahol a fejem vertem be. Nem bírtam megmozdulni. Még a szemem sem bírtam kinyitni.
- Au!- nyögtem, mikor végre kinyílt a szemem.
- Úr Isten. Rox! Jól vagy?- kérdezte egy ismerős hang, de nem tudtam még beazonosítani, hogy vajon ki lehet a gazdája. Azután kezeket éreztem a derekamon, majd valaki segített felülni.
- Mint akit elgázolt egy tank.- mondtam és felálltam. Kézbe vettem az egyenruhám, ami a székre volt készítve, és a fürdőbe vonultam.
Hülyén néztem ki. Még hogy piros sál. Utálom a sálakat, én ugyan nem veszem fel! Ráadásul nem pirosat.
- Choi.- léptem ki a fürdőből. Addigra már mindenki eltűnt a szobánkból, és csak ketten maradtunk.
- Hm?- nézett rám kérdőn, miközben a nyakkendőjét piszkálta.
- Van még egy nyakkendőd?- kérdeztem. Ő bólintott, de tekintete még mindig kérdő volt.
- Minek neked nyakkendő?- kérdezte.
- Láttad a sálunkat? Én ugyan nem húzok fel olyan sálat! Utálom az ilyen kis selyem kendőket! Fujj!- háborogtam. Úgy látszik ez meggyőzte, mivel oda adta a másik nyakkendőjét. - Hogy áll?- kérdeztem.
- Férfiasan.- közölte Choi vigyorogva. Én csak bólintottam, majd vissza vonultam a fürdőbe, hogy össze fogjam a hajam.
10 perccel később végre elindultunk. Lee és a többiek mázlinkra pont a legtávolabbi folyosón laknak. A C és a B folyosó sarkán találkoztunk velük, és együtt mentünk az E folyosóra. Első óránkra 15 perc késéssel értünk be. Mikor beléptünk az osztályba, mindenki engem szúrt ki először. Mikor körül néztem, egyetlen egy lányt láttam rajtam kívül, de ő szánakozó tekintettel meredt rám.
Tipikus cicababa, aki biztosan nem azért került ide mert annyi esze van. Az én helyem Mish és Kano között kapott helyet.
- Köszönjük, hogy megtisztelt minket a lázadó bagázs, na meg az új diák.- mérgelődött a tanárnő, mikor leültünk.
Ugyan nincs mit tanárnő, a kedvesség a véremben van.- akartam felelni, de jobbnak láttam, ha inkább meg se szólalok.
- Hölgyem... Jól látom, hogy az egy nyakkendő a nyakában? Kérdezte, mire én megemeltem az ujjonnan szerzett nyakkendőm alját, jelezvén, hogy sajnos még nem vakul meg.- Ugye tudja, hogy ez fiúknak van kiírva?- kérdezte mire bólintottam.- Akkor tehát tudja, hogy ez szabályellenes.- következtetett. Ismét bólintottam. Összeszűkült szemekkel nézett rám, majd egy pillanattal később vállat vont és folytatta az órát.
A következő két óránk tesi volt, ahol csak Kanoval voltam egy csoportba, mert csak ő kosarazik. Choi bokszol, Lee focizik, Shika fut, Mika röplabdázik, Mish pedig atlétikázik.
Kano egész ügyes játékos, de engem sem a fizetésemért vettek fel a suliba. Az utóbbi három hónapban a barátaim felemelték a játékok napi számát is, csak hogy segítsenek nekem beilleszkedni ebbe a suliba. Nagyon jó fejek. Ami azt illeti, már igencsak hiányoznak, főként Tyson.

- Choi!- futott oda Mish Choihoz a délutáni edzésen.- Choi!- úgy látszik nagyon ideges volt.
- Mi van?- kérdezte Choi, miközben a homokzsákot püfölte.
- Kelly! A lányvécénél áll és nagyon dühös!- mondta Mish.
- És én mit csináljak vele?- kérdezte Choi. Ránéztem. Egy pillanatra össze akadt a pillantásunk, majd ő elfordult tőlem, és ránézett a mögötte álló fiúra. A következő pillanatban már ott se voltak.
Kellyvel a minap találkoztam, de akkor is úg nézett rám, mintha én lennék a világ legundorítóbb csótánya. Persze azért ő sem panaszkodhat, hiszen ő sem egy díszpéldány... Tipikus Pláza cica. Undormány egy nőszemély.
Nem volt mit tenni, egyedül maradtam a hatalmas suli udvaron és még a közelemben sincs senki. Rajtam egy feszes, fekete dressz nadrág, meg egy bő, szürke trikó, csukló, meg térd védő, és sportcipő volt. A hajam felkötöttem és egy fejkendővel hátra fogtam. Ismét neki álltam kosarazni. Willék nélkül már nem ugyanaz. Nem tudtam rendesen kosarazni, hisz a srácok emléke lekötötte a gondolkodásom, s egy labdám sem talált bele a kosárba. Nem adtam fel. Nem is figyeltem mit csinálok, csak hajigáltam a labdákat. Mikor teljesen elfáradtam, lihegve szorítottam a labdát a kezem és z oldalam közé. Mikor megfordultam, egy fiú állt mögöttem. Meglepődve mértem végig, de mielőtt megszólalhattam volna, valaki más megtörte a csendet.